A kézdivásárhelyi Buza László és felesége, Tünde addig dagasztotta, míg finom lett.

Miért pont lángos sütéssel kezdtek foglalkozni?

Buza László: Nagyon sokat jártam külföldre, Magyarországon ismertem meg a lángost. Itt, a megyében akkor még senki nem készítette, és onnan jött, hogy próbáljuk ki. 2000 körül kezdtük meg, eleinte nagyon sokat kínlódtunk vele, nem igazán ismerték itt. Inkább édes palacsintát akart mindenki fogyasztani, hiába próbáltam mondani, hogy a sajtos-tejfölös nagyon finom. Két évre abba is hagytuk, de nem mondtunk le róla. Újrakezdtük. Eleinte csak fesztiválokra, nagyobb vásárokra jártunk. Négy-öt év ráment arra, hogy megismerjenek minket és a lángosunkat.

Buza Tünde: A Kézdivásárhelyi Lángos név onnan jött, hogy 2005-ben meghívtak Mezőhegyesre egy lángossütő versenyre, és elhoztuk onnan az első díjat. Az oklevélre ez a név került, aztán meghagytuk.

B. L.: Itt, a piacon 2002 óta vagyunk minden nap. Ezt a bódét 8 éve üzemeltük be, most ez a fix munkapont. A kuncsaftok megszokták, vissza is járnak, ezért is próbáljuk a minőséget megtartani.

Mindig a visszajáró vendégekre alapozzuk az üzletet, akik vásárokon is megkeresnek. Nem úgy van, mint egy üdülőközpontban, hogy folyton változik a vendégsereg, és mindegy, milyen minőséget adunk, mert valakit mindig át lehet verni vele.

Hogyan született a szlogen, vagyis Az élet lapos oldala?

B. L.: Valamikor sok sört megittam, az volt a habos oldala. Mondtam, legyen lapos oldala is, mert talál a sörrel a lángos.

Milyen a finom lángos receptje?

B. L.: Az alaptésztát közösen kísérleteztük ki. A recept teljesen saját, ez azt jelenti, hogy addig gyúrtuk, amíg ilyen lett. Könnyű a tészta, nem csöpög a zsír belőle, ez a sokéves munka eredménye, és üzleti titok. Közben a vásárlók kritikájától sem zárkóztunk el. Ezt a receptet csak én és a párom tudjuk, senki más. Általában kézzel dagasztunk, a feleségem, vagy én. Van gép is, de jobb lesz a tészta, ha kézzel van dagasztva.

Feltétnek pedig másfél hónapja a Kézdi tejfeldolgozótól rendeljük a Dalia sajtot. A vásárlók kérhetik csak sajttal, sajttal és tejföllel, kapros tejföllel, fokhagymásan vagy háromféle házi lekvárral: barack, szilva vagy áfonyadzsemmel.

B.T.: Ezeket mi főzzük, termelőktől vásároljuk a gyümölcsöt hozzá. Emellett van a klasszikus porcukros és a csokikrémes lángos.

Azért is választottuk a Kézdi terméket, mert jó a sajtnak a minősége. Az a lényeg, hogy jó sajt legyen, és fontos az is, hogy egymás vállalkozását segítsük. Reméljük, hogy lassan átalakul a gondolkodásmód, és nem azt kívánják az emberek, hogy a szomszéd kecskéje dögöljön meg, hanem, hogy tartsanak ők is kecskét.

Milyen a jó sajt?

B. L.: Nekünk az a jó, ha elég zsíros ahhoz, hogy gyorsan olvadjon, de elég száraz is, hogy reszelhető, szép omlós legyen, és ne tapadjon össze. Tejfölt is fogunk rendelni majd ősztől, amikor már nem olyan meleg az idő. Mivel a Kézdi termékei nem tartalmaznak tartósítószert, nem bírják a magasabb hőmérsékletet. Nagyon kell vigyázni, hogy ne legyen gond, az ellenőrök is minden héten járnak.

Otthon szoktak lángost sütni? Ennyi év után meg lehet unni az ízét?

B. L.: Otthon nem szoktunk egyáltalán, de itt eszünk 2-3 naponta. Nem tudod megállni, hogy ne egyél. Amikor én vagyok a kiszolgálópultnál, ahány fokhagymás lángost csinálok, mindegyiket megkívánom, annak olyan illata van! Mindent úgy csinálunk, mintha magunknak gyártanánk. Nálunk olyan nincs, amit én nem ennék meg.

Mi a sikeres vállalkozás titka?

B. L.: Elsősorban a minőség. És az tőlünk függ. A kuncsaftokra kell alapoznunk, hogy mindig visszajöjjenek. Ez ösztönzi az embert, hogy dolgozzon tovább. Nem szabad meghátrálni, ha nehézség van. Az alapanyag mindig a legjobb minőségű kell legyen, azon nem lehet spórolni.

Milyen nehézségekkel küzdöttek az évek során?

B. L.: Az ember sokszor abbahagyná, mert belefárad, inkább csinálna valami könnyebbet. A vállalkozás amúgy nem könnyű, önmagad rabszolgája vagy, napi 12-14 órát dolgozol. Miután itt bezárunk, jön a gépek karbantartása, beszerzések, egyebek. Sokszor azt mondjuk, legszívesebben abbahagynánk. De az a jó a párommal, hogy ha én unom meg, ő biztat, ha ő unja meg, én biztatom. Nem egyszerre fáradunk el mind a ketten.

Szentgyörgyre és Brassóba is sokat hívtak, hogy csináljunk munkapontot. De az a helyzet, hogy ahol nem vagyok ott, oda nem merem adni a nevem. Inkább azt mondtam, hogy amennyit a családunk és az alkalmazottunk bír, annyit dolgozunk, de ennél többet nem. Nem is lehet sok embert foglalkoztatni, mert ez a vállalkozás nem bírja meg a személyzeti költséget.

Hol szeretne tartani, mondjuk, öt év múlva?

B. L.: Szeretném, ha legalább ezzel az eladott mennyiséggel meg tudnánk maradni. Fejleszteni csak technikailag akarom a vállalkozásomat, hogy mindig jó minőségű termékünk legyen, és higiénikusan tudjunk dolgozni. Bővíteni nem akarom, az csak a termék rovására menne.

B.T.: Milliárdosok nem lehetünk, de megvan a lelki nyugalmunk, s a pénz is, amennyi van, elég kell, hogy legyen. Az az üzletpolitikánk, hogy amíg megéri így, addig csináljuk, amikor nem éri meg ezekből az alapanyagokból dolgozni, akkor abbahagyjuk.

Mi motiválja önöket ebben a munkában?

B.T.: Az a motiváció, hogy a kuncsaftok meg vannak elégedve. Szerintem ez visz előre. Amikor egy vásáron az emberek várnak két órát, hogy nálunk megehessenek egy lángost. Én már nem félek attól, hogy elmegyünk egy vásárba, s ott nem fogunk árulni. Amennyi kitartó vásárlónk van, annyit biztosan eladunk. Úgyhogy ezért főzzük a lekvárokat, ezért vesszük helyi termelőtől a búzát és őröltetjük meg a malomban.

B. L.: A jó liszt a tészta alapja. Amit lehet, megoldunk úgy, hogy ne kelljen nagyüzemekből hozni, próbálunk kicsit lokálpatrióta módon viselkedni. Nem drágább így sem, csak sok a háttérmunka. A lisztet tárolni kell, le kell szitálni, a gyümölcsöt meg kell tisztítani, a dzsemet meg kell főzni. Olyan is van, hogy éjjel főzzük. Annyira jó érzés, amikor bemegyünk akárhova a városban, egy hivatalba, vagy üzletbe, ránk néznek, s azt mondják: Jaj, de éhes vagyok. Nem hoztatok lángost véletlenül?